Mire a munkahelyére ért, John már az irodájában várt rá. – Catherine tegnap este felhívott, és mindent elmondott. Ha szabadnapot szeretnél, csak szólj, és elintézem rendben? – kérdezte.

 

- Nem, köszi, így sokkal jobb lesz. És megharagudna, ha begubóznék a szobába. Tudod, milyen. – nevetett. Mikor John kiment az irodából, leült és pár percig csak maga elé nézett. Nagy kő esett le a szívéről, hogy nem kellett újra elmondania a történetet, és ez a sírástól is megmentette. Ránézett az asztalon heverő kék mappára, ami az aznapi feladatokat tartalmazta, és kinyitotta. Olvasni kezdett, de csak a második oldalon jött rá, hogy fogalma sincs, mi van a papíron. Nem tudott odafigyelni, bármennyire is szeretett volna. Rettenetesen álmosnak érezte magát, de tudta, ha most megpróbálná, akkor sem sikerülne elaludnia. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy mégis kivesz pár napot, de amilyen gyorsan jött az ötlet, olyan hamar el is vetette, hiszen semmit sem tudna csinálni otthon a négy fal között. Ha be is menne a kórházba, egész nap úgysem maradhatna ott. Kiment az irodából, és a konyha felé vette az irányt, hogy főzzön egy jó erős kávét.

 

Már az ajtót nyitotta, mikor John szólalt meg a háta mögött: – Remélem, nem kávét fogsz inni egész nap! – és már csukta is be az ajtót – Ha fáradt vagy, nyugodtan menj haza, de ne koffeinen élj!

Laura kicsit elszégyellte magát, mert tudta, hogy Johnnak igaza van. Haza kellene mennie, de mégis mit csinálna otthon? Beleőrülne az egyedüllétbe. Gyorsan végiggondolta a lehetőségeket, de egyik sem bizonyult jónak.

- Csak egy pohárral iszom, becs' szó. – mondta, és mindketten elnevették magukat, mert ez a mondat úgy hangzott, mintha egy brendyről beszélnének.

- Akkor menjünk le a kávézóba, ahol egy fokkal jobb feketét kapunk, mint amit ez az ócska gép főz. Rám is férne egy kis meló előtti szieszta, mert egy óra múlva már levegőt is alig lehet majd kapni, olyan zsúfolt lesz ez a hely.

 

          Laura örült a társaságnak, és hálás volt hogy nem kell egyedül lennie, John pedig mindent megtett, hogy a lányt mosolyogni lássa, és szerencsére sikerrel is járt. Sokat nevettek az alatt a fél óra alatt, és most nem úgy beszélgettek mint a főnök és az alkalmazott, inkább mint két jó barát, akik időtlen idők óta ismerik egymást. És bár már jó pár éve együtt dolgoztak, mégsem tudtak egymásról semmit azon kívül, hogy szenvedélyük az újságírás. Most azonban olyan témák is szóba kerültek, amik eddig soha. Mindketten visszaemlékeztek a főiskolán töltött évekre, és az akkor kínos történeteken most vígan nevettek. Kivételesen sajnálták, hogy vissza kell menniük dolgozni, mert az irodában már nem tudják folytatni a beszélgetést.

 

- Mit szólnál, ha ezt holnap folytatnánk? – kérdezte John.

- Jól hangzik. Legalább megtudom, ki győzött a meccs végén! – nevetett. A férfi fizetett, majd visszamentek. Laura ezek után már sokkal jobban érezte magát, és a nap hátralevő része hamar elrepült.