Próbált kitérő választ adni, de a lelke mélyén tudta, hogy el kell mondania... Dean-re nézett, aki – ahogyan az várható volt – nem válaszolt. Patrick tudta, hogy barátja nem mondhat semmit, és ahhoz hogy ki tudjon szedni belőle valamilyen lényeges információt, neki kell megtennie az első lépést. A polchoz lépett, hogy levegyen egy poharat, ám egy pillanatra megakadt a keze – Egy pohárral még nem fog ártani.

          Dean éppen befordult a Rose street-re, amikor meglátta a háza előtt várakozó öltönyös férfit. Megszaporázta lépteit, ami nem volt könnyű, hiszen az eső még mindig esett, és a ruhája is teljesen átázott. Már csak pár lépés válsztotta el őket egymástól, amikor a férfi megfordult. Dean hirtelen nem tudta mit mondjon, csak állt náhény másodpercig, a férfi arcát bámulva. A csendet az idegen törte meg:

- Üdvözlöm, Mr Adams!

3. Fejezet

          Késő délután volt, és az idő is elég rossz volt, egész nap esett az eső Houstonban, de Dean Adams-et nem érdekelte. Csak ki szeretett volna jutni végre a szobájából, és friss levegőt szívni a kedvenc parkjában. Leakasztotta kabátját, és kezébe vette fekete esernyőjét. Nem várta meg, míg az eső eláll, úgy gondolta, egy kis eső nem árt. Gyorsan felvette cipőjét is, és már szinte ott sem volt a házban.

Miután elmondta Cathynek a történetet, meg sem lepődött a lány reagálásán, aki idő közben visszanyerte beszélőképességét. Catheryne vett egy mély levegőt, majd mérgelődni kezdett.
- Mennyi ideig voltam eszméletlenül? – kérdezte, majd miután Laura megnyugtatta, így folytatta – Legalább nem aludtam át az egész napot. Remélem, hamar kiengednek, semmi kedvem itt maradni... Nem tudod, mikor mehetek haza?

           Nagyon higgadt férfi – gondolta. Tényleg az volt, egész idő alatt. Attól a perctől kezdve megkedvelte, amikor felemelte a földről barátnőjét. Míg neki minden ereje elszállt, és csak sírni volt képes, addig a fiatalember megmentette barátnője életét. Fekete haja a sűrű este után is rendezetten állt, és a ruhája is kifogástalan állapotban volt, eltekintve attól a vörös folttól, amit akkor szerzett, mikor beemelte a kocsiba. Sötétkék ingén halványan, de ott látszott a hatalmas vérfolt. Fekete farmert, és ugyanolyan színű zakót viselt, és ez remekül illett a sötétkék inghez.

2. Fejezet

          Mikor Catherine és Laura a pénztárhoz mentek, nem látták mi történik a hátuk mögött. Hallották ugyan a kiáltásokat, de az utcai verekedések elég gyakoriak voltak, és inkább nem nézték meg, mi folyik a túloldalon. Mindenki tudta, jobb az ilyen emberekkel nem foglalkozni. Így, mint a legtöbb ember, úgy tettek, mintha semmit sem hallanának – pedig igencsak hangos lármának voltak fültanúi. De akkor ez volt a legjobb, amit tehettek. Nevetve indultak a pénztárhoz, folytatva beszélgetésüket.

          Szerette volna megkérdezni, mi történt vele, hogy miért nem tud felülni, és hogy hol van Laura és az az idegen férfi. Biztos volt benne, hogy ő hozta be a kórházba. Már épp nyitotta volna a száját, de az után valami szokatlan dolog történt. Hirtelen annyira gyengének érezte magát, hogy a beszéd is nehezére esett. Mintha újra kisbaba lenne, aki még csak most ismerkedik a saját- és a környezete hangjával. Köszönni szeretett volna, de csak egy halk nyögést sikerült kierőszakolnia magából. Valami rémes dolog jutott az eszébe, de hamar elvetette az ötletet, és inkább újra próbálkozott. Most jobban koncentrált, és megismételte, amit az előbb próbált: beszélni. De ismét kudarcba fulladt a terve, bár az erőlködéstől most olyan hang jött ki a torkán, mintha be lenne kötve a szája, és úgy próbálna beszélni.

          Már épp a jegyet készültek megvenni, amikor Cathy egy éles fájdalmat érzett a hátán. Mielőtt bármit is felfoghatott volna, megragadta egy erős kar - legalábbis, így érezte. A képek amiket ezután látott, zavarosak voltak. Látta Laura arcát, aki mintha nevetett volna, aztán egy idegen férfit aki összevissza beszélt, valami olyasmit mondhatott, hogy "kérem, nyugodjon meg, minden rendben lesz" de ezekből semmit sem értett. A barátnője nevet, és egy vadidegen pasas értelmetlenül fecseg mellette. De nem is mellette, inkább mintha felette lenne. Érezte, hogy mozog, és úgy gondolta, valamilyen járműben lehet, de sokkal lassabban haladtak. Azt az erős kart pedig még mindig érezte, de a gazdáját nem találta. Aztán hirtelen minden megváltozott. Eltűntek az idegen emberek, akik hangosan kiabáltak valamit, eltűnt Laura is, ami nyugtalanította kissé, de az a fura férfi is, mintha mindannyian köddé váltak volna.

Az íróasztalán a szokásos rend volt. Senkinek sem engedte, hogy a távollétében az irodájába menjen, kivéve a főkökét. Az utasításokat és feladatokat ugyanis ő adta. Most is egy darab papír volt az asztalán, ahogy minden nap.

John - a főnök - mindig mindenkinél korábban érkezett a szerkesztőségbe, hogy tisztában legyen az aznapi teendőkkel. Nem mindennapi főnök volt. Mindenki szerette, hiszen tisztességes volt. Nem kért olyat a dolgozóktól, amit ő sem tudott volna véghezvinni, ugyanakkor kellő szigorral is rendelkezett. Ha valakinek külön munkát adott - amire persze kellő udvariassággal kérte meg - ritkán kapott visszautasítást. Igen, kérte, mert hiába volt ő a főnök, sosem utasított senkit semmire. S ha mégis akadt olyan aki nem vállalta el a plusz munkát, nem nézett rá ferdén, elfogadta, és keresett egy másik, a feladatra alkalmas személyt. Talán ezért is tisztelték annyira. Mert senkinél sem tekintette magát feljebbvalónak, mint mások. A háta mögött sem beszéltek róla rosszat, mindeki csak jó véleménnyel volt róla, az emberek szerették. Nem csak a dolgozók, az újság olvasói is. Mert, bár próbálta elkerülni a rivaldafényeket, ez egy ilyen híres újságnál lehetetlen feladatnak bizonyult.

1. Fejezet

          Catherine álmosan szállt ki ágyából. Lehúzta magáról a selymes, gyönyőrű vörös takaróját, amely tökéletesen tükrözte tüzes személyiségét. Felült az ágyban, megdörzsölte a szemeit, és felállt. Még bizonytalan léptekkel közeledett a fürdőszoba ajtaja felé, közben fekete szatén hálóingje töléletesen simult mesztelen testére. Kifogástalan alakját a férfiak elégedetten figyelték, akárhányszor kilépett az utcára. Miután felöltözött, elkészítette reggelijét, megreggelizett és elindult dolgozni.